Kérdése van? Hívjon minket! +36202781487

HÍREINK

A játszóterezés minden gyerek (és szülő) életében kötelező program. Míg gyerekként megvannak a kedvenc helyeink és játékaink, addig szülőként mindig kutatjuk az újdonságokat és változatosságokat nyújtó játszótereket. Következzen négy fővárosi játszótér, ahol a klasszikus elemeken kívül tematikus épületek és extra elemek színesítik a játékidőt.

A testvérféltékenység normális jelenség, amelyet sok család megtapasztal kistestvér
születésekor. Amikor egy kis jövevény érkezik a családba, az új felállashoz bizony
mindenkinek időbe telik hozzászokni. Érthető módon, a korábban teljes figyelmet élvező
idősebb gyerkőc veszélyeztetve érzi magát. A konfliktusok mértéke egyeneként eltérő
lehet, azonban fontos, hogy szülőként megfelelően kezeljük ezeket a helyzeteket.

A babaúszáshoz hasonlóan a kisebbek számára ajánlott torna is egyre nagyobb
népszerűségnek örvend. Miért? Egyrészt mert számos jótékony hatása érzékelhető a kicsi
testi fejlődésében, másrészt úgy tűnik, hogy a babák is kifejezetten élvezik a különböző
mozgással kapcsolatos játékos foglalkozásokat.

Az anyaság és a gyereknevelés kérdésköre gyakorlatilag kifogyhatatlan témát jelent a
szerzők számára. A boltok polcain rengeteg különböző könyvet látunk, azonban ezek
között az igazán jó, tartalmas és szórakoztató kötetet nem is olyan egyszerű megtalálni.
Jöjjön most három már letesztelt, valóban értékes olvasmány, amit érdemes átlapozni.

A nyár vége, az ősz eleje sokak számára nem könnyű időszak. Elengedni a meleg,
napsütéses napokat, visszarázódni egy teljesen másik ritmusba, hozzászokni ahhoz, hogy
hamarabb sötétedik odakint. Jó lenne egy kicsit felkészülni az új évszakra, hogy képesek
legyünk megélni a pillanatokat? Nemcsak mentálisan fontos ráhangolódni az őszre, hanem
érdemes a testünket is felkészíteni a hűvösebb időre.

A szundikendő vagy nyunyikendő a baba számára nem csak egy játék a sok közül, hanem inkább egyfajta társ. Egyrészt a játszás során, de ami még ennél is fontosabb, az alvás közben is. Vajon miért ragaszkodnak a picik ennyire hozzá és mire érdemes odafigyelni a megfelelő termék kiválasztása során?

A tél során a hűvös, szeles idő sokak bőrét kikezdheti. Ezzel a problémával nem csak
felnőtt korban találkozhatunk, a gyerekeket is éppúgy érintheti, ezért érdemes mindent
megtenni, annak érdekében, hogy megelőzzük az esetleges kellemetlenségeket.

A cumi bár nem mindegyik gyerkőcél működik, azok számára, akiknél beválik, hosszú időn
keresztül egy kifejezetten hasznos társ lehet. Ehhez tökéletes kiegészítő a cumilánc, ami
segíthet elkerülni a leesésből adódó kellemetlen szituációkat és praktikusan biztosítja,
hogy mindig kéznél legyen a cumi, amikor éppen szükség van rá.

A hintázás amellett, hogy szuper élvezetes mozgásforma, fejlesztő, valamint nyugtató
hatással is rendelkezik. Nem véletlen, hogy a babák éppannyira kedvelik, mint a nagyobb
gyerekek, vagy éppen a felnőttek. A hintázás szeretetét egyszerűen nem lehet kinőni.

Amikor egy családba megérkezik egy új csöppség, az addig megszokott kis élet, érthető
módon, megváltozik. Ehhez nemcsak az újszülöttnek, hanem a szülőnek is hozzá kel szokni,
ami időbe telik. Úgy tartja mondás: ha az anyag jól van, a baba is jól van. Éppen ezért
szülőként fontos, hogy magunkra is szánjunk időt.

A gyerekszobákba felállított különböző mintájú sátrak egyre népszerűbbek. Ez nem
véletlen, hiszen ez a különleges építmény nemcsak egy teljesen új világba kalauzolhat el,
hanem közben kényelmes és biztonságos közeget biztosít a gyerekek számára az önfeledt
időtöltéshez.

Az olvasás már egészen kiskortól kezdve fontos helyet foglal el az ember életében.
Nemcsak nagyon jó közös időtöltés, hanem a mesék segítségével egy egészen izgalmas és
teljesen új világot fedezhetünk fel.


Gyerekkorban a közös meseolvasás, a történetek hallgatása, a képek nézegetése fontos
része a mindennapoknak. Már az egészen kicsi gyerekek is sok mindent megértenek a
mesékből, figyelnek és gyakran kérdeznek is a szereplőkkel kapcsolatban. Segítségükkel
képesek a mindennapi eseményeket is könnyebben megérteni és feldolgozni.

Egy új szoba megtervezése minden esetben nagy kihívás. Szeretnénk, ha a helyiség egyszerre lenne egyedi, otthonos és esztétikus is. A tervezés és a megvalósítás folyamata során végig érdemes szem előtt tartani, hogy alapvetően kényelmes és nyugodt, az lakójához illő környeztet teremtsünk meg.

Ha a babák alvása kerül szóba, általában két nagy csoport létezik: a „jóalvók” és a
„rosszalvók”. Ez a két kategória nagy általánosítás, hiszen minden ember alvását rengeteg
tényező együttese határozza meg. Mekkora egy baba alvásigénye? Milyen tényezők
befolyásolhatják a nyugodt alvást? A témával kapcsolatban felmerülő kérdésekre
igyekszünk megtalálni most a választ.

A tavasz beköszöntével nemcsak a jó idő, de a sokak által kevésbé kedvelt allergiaszezon is
elérkezett. Az allergia kialakulása, a különböző tünetek megjelenése nincsen életkorhoz
kötve. Ám ebben a tekintetben a gyermekkor mégis kiemelkedő jelentőségű, hiszen ekkor
fejlődik ki a védekezésért felelős immunrendszer.

A várandósság hónapjai igazán különleges szakasza az életnek. Tekinthetünk rá úgy is, mint
egyfajta felkészülés a következő fejezetre és ráhangolódás az elkövetkezendő közös életre.
A mások által elmesélt tapasztalatokon túl számtalan könyv is született a babavárás, szülőség
témakörökben, amelyek segítséget nyújthatnak és választ adhatnak a bennünk felmerülő
kérdésekre.

Az olvasás különleges élménye és a mesék egyedi, varázslatos hangulata egy egészen új,
felfedezésre váró világot nyitnak ki számunkra. Számtalan előnyt tulajdonítanak az
olvasásnak, amelyek később javára válthatnak a gyerkőcöknek. A mesekönyvek választéka
hatalmas, és a kínálat folyamatosan bővül, így mindenki biztosan megtalálja a neki
legjobban tetsző történeteket.

A szoptatás egy természetes folyamat, amelynek elsődleges célja az újszülött anyatejjel
való táplálása. Ez a kapcsolódási forma azonban nemcsak étellel látja el a babát, hanem
védő szereppel is bír, hiszen megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagokkal látja el a
pici fejlődő szervezetét.

Sokan tartanak a babával való utazástól, így inkább közelebbi, autóval gyorsan és könnyen
elérhető úticélt választanak a nyaralás helyszínéül. Tény, hogy több mindenre kell
odafigyelni és valószínűleg a csomagok száma is megnövekszik, ám egy kis extra
felkészüléssel nem kell lemondanunk a távolabbi országok kínálta különleges élményekről
sem.

A nyári időszaknak számos előnye van, többek között az, hogy sokkal több időt tölthetünk
kint a szabadban. A friss levegő és a jó idő kedvez a kültéri programoknak, ugyanakkor ez
gyakran a különböző horzsolások, csípések és egyéb sérülések számának növekedésével is
együtt jár.

A nyári időszakban a napsütéses órák száma jelentős mértékben megnő, ezért a megfelelő
fényvédelem a bőrünk egészsége szempontjából elengedhetetlen. A napvédelem minden
életkorban fontos, azonban kisbabák és a gyerekek bőre jóval érzékenyebb, ezért náluk
különösen érdemes erre odafigyelni.

A nyári napok egyik legnépszerűbb édessége a fagyi. Nincs is jobb, mint egy forró
délutánon árnyékba húzódva elmajszolni egy kis desszertet. Néhány egyszerű és
egészséges hozzávaló segítségével otthon is szuper hűsítő finomságokat készíthetünk,
aminek a gyerkőcök sem tudnak majd elleállni.

Babaváró buli: mit adjunk ajándékba?

Ahogy oly sok másik ünnep, a babaváró buli hagyománya is főként Amerikához köthető. A
tengerentúlon mai napig élő szokás itthon is kezd egyre népszerűbbé válni. A babaváró
buli valójában nem más, mint egy családi-baráti összejövetel, aminek a középpontjában a
születendő gyermek közös ünneplése áll.

A várandósság igen különleges időszak, amely azonban együtt járhat bizonyos testi-lelki
nehézségekkel. A nyári időszakban előforduló tartós hőség pedig nem feltétlenül kedvez sem
ennek az állapotnak, sem pedig a kismamáknak.

A babaúszás igen megosztó téma. Vannak, akik egyenesen odáig vannak érte, mert látják a
piciken, hogy mennyire élvezik. Mások kételkedve állnak a témához és inkább tartanak
tőle. A vizes foglalkozások előnyére válhatnak a babáknak, azonban erőltetni
semmiképpen sem szabad.

A nyári időszakban a meleg napokat nem mindig könnyű elviselni. Az alábbiakban olyan
szezonális Foxi termékeket gyűjtöttünk össze, amelyek megkönnyíthetik az olyan
hétköznapi tevékenységeket, mint a strandolás vagy alvás. A minőségi, bababarát
anyagból készült termékek tökéletes társai lehetnek a picinek akár a nyaralás során is.

A babák és a zene kapcsolatáról számos tanulmány készült. Ebből is látszik, milyen sokakat
foglalkoztat a téma, hogy vajon milyen hatással lehet a zene az újszülöttek életére.
Érdemes lehet kipróbálni, hogy a sajátunk mennyire élvezi a hangok különböző játékát,
azonban erőltetni semmiképpen sem szabad.

A nyár vége sosem egyszerű időszak. A szabad, élményekkel teli és igen intenzív hónapok után nem könnyű újra visszarázódni a hétköznapok ritmusába. Ezen segíthetünk, ha összegyűjtjük a legkedvencebb emlékeinket a nyári időszakból és egy kis kreativitással nemcsak a gondolatainkban, hanem tárgyi formában is tudjuk őrizni őket.

Miért fontos a napi rutin?

A nyári időszak valahogy mindig egy kicsit más az év többi részéhez képest. Ilyenkor lelassul az idő és mi is szabadabban, lazábban állunk hozzá a mindennapok történéseihez. A babák, gyerekek szempontjából a napi rutin betartatása azonban ilyenkor is elengedhetetlen az egyensúly fenntartása miatt.

A nyár és az egyre melegebb idő beköszöntével teljesen jogosan merülhet fel bennünk a
kérdés: mikor, mit és mennyit igyon a baba? Ez persze sok tényezőtől függ, mint például az
életkor, hiszen másra van szüksége egy újszülöttnek és egy másfél évesnek. De befolyásoló
szempont lehet akár a hőmérséklet is, ugyanis nagyobb hőségben jobban oda kell figyelni,
hogy elkerüljük a pici kiszáradását.

Tippek kisgyerekkel való utazáshoz

A kisgyerekkel való utazásba sokan nem mernek belevágni a körülményessége miatt. Tény,
hogy sok előzetes felkészülést és odafigyelést igényel, amíg mindent átgondolunk az összes
holmit összepakoljuk. Az utazás sikeressége természetesen sok tényezőtől függ, például a
választott úticéltól vagy a gyerkőc életkorától, mégis mindenképpen érdemes belevágni.

A nyár elképesztő sebességgel berobbant, ez pedig azt is jelenti, hogy elérkezett a
strandszezon! Abban mind egyetérthetünk, hogy a forró nyári napokat sokkal könnyebb
vízpart vagy medence közelében átvészelni. A pancsolás a legtöbb baba számára is nagy
élmény, azonban, ha ez az első alkalom, nem árt szem előtt tartani néhány alapszabályt.

Az anyák napja egy egészen különleges esemény, amelyet minden évben május első vasárnapján ünneplünk.
Ezen a jeles napon a gyermekek meglepik valami ajándékkal, apró figyelmességgel a saját anyukájukat,
ezzel kifejezve a hálájukat és a szeretetüket az állandó gondoskodásért.

Az átmeneti időszakban sajnos sokszor előfordul, hogy a rossz idő miatt be vagyunk zárva a négy fal
közé. De mivel kössük le az otthon nyüzsgő, energiákkal teli gyermek(ek)et? Egy kis
kreativitással a nappalink átalakulhat kézműveshelységgé, pékséggé vagy akár kertészetté is.

Szülőnek lenni egy állandóan változó, kihívásokkal teli folyamat. Hiába szeretnénk mindent
rögtön tökéletesen csinálni, mégis a saját magunk által szerzett tapasztalatok segítenek
minket a leginkább. Éppen ezért jó érzés időnként hallani, hogy más is ugyanazokkal a
problémákkal küzd, hasonlóan bizonytalan vagy éppen kétségbeesett. Jó érezni valamiféle
szülői közösséget és összetartást. Ebben segíthetnek az alábbi gyerekneveléssel és szülői
léttel foglalkozó beszélgetések.

Végre beköszöntött a tavasz! Bár időnként borult az ég, szerencsére az időjárás is egyre
inkább kedvez a kinti programoknak. A meleg, napsütéses napok számának növekedésével
egyre több lehetőség nyílik arra, hogy a szabadlevegőn töltsük a gyerekekkel az időt.

Hasznos kiegészítők babakocsihoz A szabad levegőn töltött idő fontosságáról egy korábbi bejegyzésben már esett szó. Lássuk, hogy melyek azok a kiegészítők, amelyek nemcsak megkönnyítik, hanem kellemesebbé is teszik a babakocsival való levegőzés idejét a téli hűvösben mind a baba, mind a szülő számára.

A megfelelő mennyiségű mozgás, a friss levegőn eltöltött idő a kisebbek és nagyobbak
számára egyaránt szükséges. A hidegebb időben hajlamosabbak vagyunk erről megfelejtkezni és
inkább a meleg szoba kényelmében maradni. Pedig ilyenkor is ugyanolyan fontos a
levegőzés, ezért ne hagyjuk, hogy a hideg idő elvegye a kedvünket!

A várakozási időszakhoz a fészekrakáson túl hozzátartozik a kórházi csomag
összeválogatása és bepakolása is. Érdemes előre végiggondolni és listába szedni azokat a
termékeket, amelyeket mindenképpen szeretnénk magunkkal vinni. A szükséges dolgokon
túl nem árt, ha van nálunk néhány olyan praktikus tárgy is, amelyek segíthetnek komfortosabbá tenni a bent töltött időt.

Mivel készülj a babavárás alatt: kelengyelista

A kelengyelistát szokták a kismamák leghasznosabb listájának is nevezni. Általában a várakozási időszak alatt folyamatosan bővül és újabb termékekkel egészül ki, mire összeáll a végleges verzió. Azért is jó, ha rendelkezünk egy ilyennel, mert nem csak abban segíthet, hogy melyek a legfontosabb és leghasznosabb termékek, hanem valóban megkönnyítheti a közösen töltött napokat.

Mindannyian tudjuk, hogy egy kisbaba érkezése a világon a legcsodálatosabb dolog. Sok mindenre felkészülünk, hogy megfelelően tudjuk fogadni a kis jövevényt: egy megfelelő szülési terv, egy gondosan berendezett babaszoba, mindenféle alapkellékek, amik a baba ellátásához szükségesek. Aztán jön Ő, és néhány számításunkat bizony felülírhatja. Első gyermekes anyukaként könnyű mindent túlaggódni, és azon rágódni, hogy más anyukák biztosan mindent nagyon lazán vesznek, de igazság szerint, amint egy nőből anya lesz, onnantól kezdve az élete merő aggodalom. 

3+1 kiegészítő ajándék karácsonyra, amivel nem lehet melléfogni A karácsonyi ajándék választás sosem egyszerű feladat. Akár a saját babánkat, akár családban vagy baráti körben lévő legkisebbet szeretnénk valamivel meglepni, nem nyúlhatunk mellé, ha valamilyen minőségi, igényesen megtervezett és kivitelezett terméket választunk. Érdemes szem előtt tartani, hogy olyan ajándékot válasszunk, amely megfelelő alapanyagokból készült és amellett, hogy szép, még hasznos is.

Vannak azok a helyzetek, amik nagy kihívás elé állítják a nőt, ha gyermeke születik.

Az alváshiány, az örökös aggódás, a hormonok tombolása mind ellenünk játszik kicsit, ami szinte azonnal meg is látszik – legfőképp – az arcunkon. Szerintem sokunknak ismerős a szituáció, mikor reggel a tükörbe nézve nem találjuk a szemeinket a táskák mögött, egyel több szarkaláb kacsint vissza ránk nap mint nap, vagy épp a könnycseppek gördülnek végig az arcunkon szakadatlanul. 

A szoptatós párna a kismamák legnagyobb segítsége. Az újszülött gyermekünk első napjai/hetei nagy részét alvással vagy szopizással tölti. Az etetés során fontos, hogy a kisbabánk kényelme mellett, a saját kényelmünkről is gondosodjunk, mert a napi 8-10 szoptatás az édesanya számára is meglehetősen kimerítő. A szoptatós párna célja, hogy elősegítse az együtt töltött idő megkönnyítését és még meghittebbé tételét.



Védőnői gyakorlatom során több száz kismamával találkoztam már. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem mindazokat a tapasztalatokat, melyek az elmúlt évek során újra és újra előkerültek, és amiket annak érdekében érdemes megfogadni, hogy te és születendő babád is egészségesen és boldogan éljétek meg a gyermekvállalást.

Íme 6 dolog, amire mindenképp érdemes odafigyelni a babatervezés során!i

 

További jeleket is megfigyelhetsz magadon az első trimeszter alatt, melyek kevésbé nyilvánvalóak. Minden felsorolt tünet a hormonális változások számlájára írható, ezért hát ne ess pánikba, ha bármelyiket, vagy akár mindegyiket tapasztalod magadon!



A terhesség korai jelei Elképzelhető, hogy terhes vagy? Erre a kérdésre a legbiztosabb választ egy terhességi teszt adhatja. Ám nem mindig álltak a nők rendelkezésére olyan szuper megbízható tesztek, mint ma. Nagyanyáink bizony testük egyéb jelzései alapján tudták eldönteni, vajon áldott állapotban vannak-e. Lássuk hát a terhesség korai jeleit, melyeket az első 6 hét során magadon is észrevehetsz!
Egy kis élet születése a legszebb és legmeghatóbb dolog a világon!  Erre a nem mindennapi alkalomra, mind a rokonok, mind a közeli hozzátartozók és barátok igyekeznek valami olyan ajándékot választani, ami különleges, minőségi, hasznos és nem utolsó sorban esztétikus is. A Foxi Box - babaköszöntő ajándékcsomagokat legalább ez a négy tulajdonság jellemzi, így garantáljuk, hogy sikered lesz vele! :)
A fotókártyákat újragondolva terveztük meg nektek, ezeket az egyedi mintákkal ellátott hónaptakarókat, melyek tökéletes megoldást kínálnak arra, hogy nyomon tudjátok követni kisbabátok növekedését.  Hónapról hónapra, később évente a születésnapjain, elkészíthetitek a kedvenc fotóitokat gyermeketekről, ezáltal jobban érzékelhető, hogy milyen rövid idő alatt mennyit változtak, milyen nagyra cseperedtek… 
A babafészek használata: Rengeteg helyen olvasni a babafészekről, annak különböző és sokoldalú használati lehetőségeiről.  Azonban olyan leírást nem találtunk sehol, melyben átfogóan, minden szempontot megvizsgálva és letesztelve írnak erről az egyre több helyen és országban elterjedt szuper termékről.
Egy babaszoba elengedhetetlen és nagyon fontos kelléke s egyben kiegészítője, a babaágynemű.  A babaágyneműt nem “csak úgy” választjuk, legyintve, hogy “Persze, legyen puha, legyen meleg, legyen tökéletes minőségű, stb...”  Ez az egész egy fontos folyamat része, már akkor amikor készülőben a babaszoba, amikor az első fészekrakó ösztönök beköszöntenek a kismama életében.